Blog

Miután szomorú búcsút vettünk St. George-tól (kedves kis város és teljesen más mint a megszokott Phoenix), kocsiba vágtuk magunkat, és hat óra utazás után megérkeztünk Phoenix-be. A hétfő a pakolás és a szervezés jegyében telt. Iszonyatosan múlt az idő, és esélytelennek látszott, hogy legyen időnk pihenni a kedd reggeli hazautazás előtt. Végül sikerült mindent elpakolni (nagy dilemma volt, hogy vajon melyik versenykerékre lesz itthon szükség) és még 3 órát pihentünk is. Kedd reggel nekivágtunk az útnak és szerdán kora délután már landoltunk is Pesten. Nem panaszkodhatom, mivel minden csomagunk megérkezett és az út is egész gyorsan telt. Innentől kezdve másfél napig nem igazán tudtam, hogy milyen napszak van, de a csütörtök esti rövid átmozgatás már hiányzott.

Péntek a készülődés jegyében telt. Délután meg is érkezett a Kovács Zsófival kibővült Széchenyi-s csapat, és együtt mentünk le Orfűre. A helyszínen már csak arra maradt időnk, hogy sötétedés előtt pörgessünk 40 percet és kocogjunk 10-et. Kicsit megcsúszva bár, de annál éhesebben mentünk le a legközelebbi étterembe, és mindenki izgatottan pihent le. Én még mindig nem voltam biztos benne, hogy indulok a másnapi versenyen.

Reggel mégis úgy készülődtem, hogy nem volt kérdéses, ott leszek a rajtvonalnál. A viszonylag korai depózás miatt pörgős volt a reggel, és hipp-hopp azon vettem észre magam, hogy Lucával melegítünk és készülődünk. Regisztráltam és már nyomtuk is az első 10 kilométert.

Mivel nem voltam igazán bemelegedve nem kapkodtam el az első kilométereket, csak azt futottam, ami jólesett. Úgy alakult az első szám, hogy a két szökevényt követő, fokozatosan egyre kisebb bolyban haladtam Kiss Gyula, Borsányi Dani, Bartos Dávid és Flander Márton társaságában.

A depózás kicsit szétrázta bolyt, ami a magyarhertelendi emelkedőn verődött ismét össze. Én nem akartam különösebben erőlködni a bringa elején, mivel nem tudtam, hogy mennyire leszek fáradt az ironman közelsége miatt. Az igazság az, hogy éppen azon törtem a fejem, hogy a pálya melyik szakaszán és mikor próbálkozzak szökéssel, amikor az első lejtőn előre mentem vezetni a bolyt (szökési szándék nélkül). Amikor visszanéztem, azt tapasztaltam, hogy valószínűleg az áttételkülönbségnek köszönhetően (nekem most 54/11-es a legnehezebb áttételem) távolodok a többiektől. Így adta magát a helyzet, és kicsit megnyomtam a következő kilométereket, aminek köszönhetően sikerült is egy kis előnyt szereznem. Ezután már csak arra törekedtem, hogy a pálya minden szakaszán - figyelve az áttételekre - úgy haladjak, hogy a lábaim nehogy besokalljanak, és elég előnyöm legyen a futásra.

A harmadik számot sikerült is szűk két perccel előbb kezdenem, mint Borsó és Kiskó, akik a dobogós helyekért küzdöttek. A kétkörös pálya első szakaszában próbáltam erőlködés nélkül haladósan futni, míg a második felében teljesen kiengedtem és senkitől nem veszélyeztetve elsőként szakítottam át a célszalagot.

Örülök, hogy megint el tudtam indulni ezen a versenyen, nagyon szeretem ezt a helyszínt és a pályát. Ráadásul ezzel sikerült egy bajnoki címet szerezni a SZESE csapatának, ami ezen a hétvégén az egyik legeredményesebb klub volt, négy bajnoki cím elnyerésével.

Az elkövetkezendő napokban csak az érzéseimre hagyatkozok, nem viszem túlzásba az edzéseket, mivel egy kicsit pihennem is kell. A nyári programom még képlékeny, de az biztos, hogy nem fogok minden hétvégén versenyeken nyomulni.

Köszönöm szépen a képeket Németh Andinak.