Furcsa volt a verseny előtti este, hogy nem kellett készülődnöm és a versenyre koncentrálni, inkább izgatottan vártam, hogyan alakul majd az élmezőny küzdelme.
Reggel időben indultunk, a versenyzői karszalagommal be tudtam menni a depóba, így segítettem egy kicsit Anitának és közelről nézhettem vetélytársaim készülődését a nagy megmérettetésre. Szomorúan láttam a két üres helyet egymás mellett, ahol a szívproblémái miatt eltiltott dán Sindballe és az én kerékpáromnak kellett volna állnia. Miközben versenyzőink készülődtek, én most a segítői oldalon beszélgettem és amiben tudtam segítettem nekik.
Elérkezett a rajt, az igazság pillanata. Lucával elsétáltunk az úszópályával párhuzamos partszakaszra és izgatottan vártuk a nyitányt, ami a szokásos légibemutatók és himnuszok után volt. Nagyon furcsa volt a partról nézni a többieket, mivel nekem is ott lett volna a helyem. Ezt szerintem a törött kézfejem és szeparálódott vállam is megérezte, mert úgy zsibbadt és hasogatott, mint még mostanában soha. Távolról követtük a mezőnyt és próbáltuk kitalálni, hogy hol úszhat Erika. Közben Anita és Szunyog Zsolt is elrajtoltak, de olyan húsdarálóhoz hasonlító embertömeg volt, hogy csak remélni tudtuk, túlélik az első számot.
A profi mezőnyt szemmel követve, úgy nézett ki, mintha folyamatos sorban haladnának, de ez persze nem így van (tavaly nekem is nagyon távolinak tűnt az előttem úszó boly). Megvártuk, míg az elsők partot érnek (Flanagan III, Potts) 47 perc 45 másodpercnél és irány a kerékpáros pálya elejére, ami egy rövid hurok, ahol kétszer is elszáguldanak a versenyzők. Nem kellett sokat várnunk a felvezető motorosra, amiután hosszabb-rövidebb megszakításokkal özönlöttek a versenyzők. Mivel nem voltunk internet közelben, így mértük a különbségeket az élmezőnytől. Számomra megdöbbentő és elszomorító volt nézni, ahogy a jó és mégjobb úszók nyomják izomból, míg azok a versenyzők, akikkel én úszok még sehol. Aztán ők is megérkeztek, köztük Erika, akinek sajnos a tavalyinál nagyobb hátránnyal kellett szembesülnie. Pont láttuk Anitát is, aki korosztályában a legjobb idővel ért partot és nagyon elszántan indult ki a sivatagba.
Míg versenyzőink az elemekkel küzdöttek, mi elmentünk Bubba Gump-ba - a többiek minden évben ezt teszik -, és izgalmas esélylatolgatások közepette, nyugodtan megreggeliztünk. Közben Luca kapott egy-két sms-t, amiből megtudtuk, hogyan alakul éppen az élmezőny állása. Mire végeztünk, mehettem is fel a kocsihoz, hogy kivegyem a kerékpáromat (nem volt elég helyünk, így én voltam a legszerencsésebb, hogy elvihettem a bringát, ami megkönnyítette a mozgást), amivel kigurultam a kerékpáros pálya elejére. Ekkor már kellően meleg volt és a benti légmozgásból lehetett következtetni, a kinti erősnek mondható szélre. Nem kellett sokat várni és hatalmas felhajtás mellett (kocsik, motorok, helikopter) megérkezett Lieto, iszonyatos tempóban. Elég meggyőző előny után még jött egy-két szökevény, majd az első nagy „boly”, amiből általában kikerül a győztes.
Ezután, mivel izgalmas futásra számíthattunk, begurultam a központba és pont becsatlakoztam a gyorslábúak bolyához. Egy órán keresztül követtem a legjobbak csatáját és amikor kimentek a sivatagba megvártam Erikát, akire ráfért a bíztató szó. Innentől kezdve próbáltam bíztatni, de sajnos a lendületes kezdés után több akadályt is le kellett küzdeni Erának. Kívülről nézve nagyon nehéz volt a futás mindenkinek egyaránt.
A célbaérkezést követően átbeszéltük a versenyt, közben beérkezett Zsolt és Anita is. Mindketten első alkalommal vettek részt ezen a versenyen és úgy nyilatkoztak, hogy egyelőre nem is akarnak visszatérni a triatlon Mekkájába.
Összességében egy nagyon jó versenyt láthattunk és estére az én hawaii versenyzésemről is más lett a véleményem, mint amit még reggel az úszás után gondoltam. Igaz, hogy nem jövök ki elöl, de egy stabil tekeréssel és jó futással elérhetőek azok a célok, amiket felállítottam magam elé. Ezért ha minden jól alakul, akkor jövőre ugyanitt, de akkor már ismét a versenyzői oldalon szeretnék állni.
| 2009.10.14. 10:25 | |
| szabozed: Később biztosan lesz, én most ezeket találtam: SPORTKLUB:Ironman Series-Lake Placid Szerda (Október 14.) 4:00 Ironman Series-Louisville Péntek (Október 23.) 16:30 | |
| 2009.10.14. 09:24 | |
| Lesz összefoglaló valamelyik itthon is fogható TV csatornán? | |
| 2009.10.13. 11:14 | |
| Remélem nem állni fog, hanem haladni, de nagyon gyorsan! | |
| 2009.10.13. 10:11 | |
| A következő év a tied lesz! | |
| 2009.10.12. 11:48 | |
| Ott fox állni!!! | |