Nemzetközi szinten jegyzett triatlonos, ironman specialista.

Hétszeres ironman magyar bajnok, az Arizona Ironman és az olaszországi ElbaMan győztese.

Kilencszeres ironman bajnok.

Következő verseny:
 Ironman Coeur D'Alene, Idaho
23
2013.06


Blogrss

Az elmúlt néhány nap képekben

2009.07.07.

Az előző hét elég mozgalmasra sikerült. Így legalább jobban megismertük a környéket. Bár az ironman a Quelle Challenge Roth nevet viseli, valójában csak egyedül a cél van a városban. A rajt és a pálya többi része a környező kis "falvakban" található.

 

 

Hilpoltstein Gasthof Zum Hirschen

 

A Rothsee-triatlon után ebben a kis fogadóban szálltunk meg Hilpoltstein-ben, ami mindössze 1 km-re van az ironman rajtjától. Az edzéseket kiválóan meg tudtam itt csinálni, hiszen gyakorlatilag a bringás pályán laktunk, egy feszített víztükrű, 50 méteres medencével ellátott strand gyalog 10 percre volt, nyíltvizi úszáshoz a Rothsee pedig kerékpárral alig 10 percre. Szóval minden adott volt. Napról napra egyre jobban be tudtam járni a pályát, már amennyire az edzésmennyiségek engedték. Egy egész kör ugyan 90 km, itt azonban olyan sűrű az úthálózat, hogy 10, 20, 30, 40, stb. kilométeres köröket is lehet menni, jó minőségű, kisforgalmú utakon. Nem hiába jelzi óriástábla az autópályán, hogy Rothsee - Triathlon Region. Itt nem, hogy nem dudálják le az embert az útról, hanem a triatlonos egész egyszerűen "szentállatnak" számít :)

 

 

 

 

 

 

Main-Donau Kanal

 

A híres Duna - Majna csatorna, ahol nagyforgalmú nemzetközi hajózást folytatnak az óriási zsilipek segítségével. Akár többszáz kilométeres lehet ez a salakos bringásút, amin éppen futok a folyó mentén. A versenyen is nagyrészt itt futunk majd.

 

 

 

 

 

 

 Kiliansdorf homestay

 

 

A hilpoltstein-i tartózkodásunk nem volt túl hosszú, három nap után szólt egy ismerősunk, hogy szerzett nekünk egy homstay-t Kiliansdorfban, ami Roth mellett van, mindössze kb. 2 kilométerre a céltól.  Ahogy a képen is látszik, nagyon szép kis ház, gyönyörű kilátással, lévén, hogy egy dombtetőn van. Mivel alig egy éves, így nagyon modern is. A házigazdáink, Jürgen és Birgit nagyon szimpatikus házaspár. Sokat dolgoznak, de mellette mindketten triatlonoznak, ráadásul Jürgen Németország egyik legnagyobb egyesületének, a HDI TSG 08 Roth-nak a vezetője. Közel 400 tagot számlál. Igen, csak 1 egyesület. Ők rendezték a Rothsee-Fesztivált is.

 

Hát igen, nem pont ez az a pillanat, amikor éppen a pályát memorizálom :) Sajnos az időjárás itt is változékony és kiszámíthatatlan volt az elmúlt pár napban, így hétfőn görgőzéshez folyamodtam. Az más kérdés, hogy az edzéstervben amúgy is görgőzés szerepelt és a bringám is éppen szervízben volt. Amúgy tényleg tetszik a kerékpáros kör - többen mondták, hogy így lesz - van egy pár hegyi szakasz, egyébként gyors, lendületes szakaszokkal teli. Ha nem fog esni, fekszik nekem ez a terep, mert azért van benne jó pár lejtős-kanyar.

 

 

Végül mégis kénytelen voltam esőben futni egy kicsit. A tornác kialakítása pont alkalmas a nyújtáshoz és közben legalább nem unatkozom, nézhetem a kis aranyhalakat az alattam lévő tóban.

 

Szerda

 

Összefutottunk Erikával, aki éppen aláírásokat osztogatott a helyi Quelle Challenge boltban. Megbeszéltük, hogy mindketten jó formában vagyunk :)

 

 

 

 

És íme Roth főutcája, ahol tárt karokkal várják a versenyzőket!

 

 

 

 

 






Ossza meg ismerőseivel:




Kérjük, írja meg véleményét:


Név: Szöveg:
E-mail:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:


Eddig hozzáfűzött kommentek:



Facebook

SZPONZOROK
PARTNEREK












MÉDIA PARTNEREK



Az oldal látogatottsága:


weboldal tervezés: IRQ
ELÉRHETŐSÉG
Név: Major József
E-mail cím:
Blog oldal címe: majorjozsef.blogspot.com
MENÜ