Blog
Extreme duatlon Orfűn
2009.05.10.
"...mivel az utóbbi időszakban elég sokat tartózkodtam meleg klímájú helyeken, így ami másnak elviselhetetlen hőség volt, azt én élveztem."
Miután végre megérkeztek a kerékpárjaim, ismételten belevetettem magam az edzésekbe. Van mit bepótolnom, mivel az elmúlt egy hónapban a kínai ironmant kivéve (nem volt egy felpörgető verseny) csak laza edzéseim voltak. Ezért edzésből, elég fáradtan érkeztem az idei duatlon országos bajnokság helyszínére. Ez elég merész vállalkozás volt, mivel már két alkalommal versenyeztem ezen a pályán és tudtam, hogy fáradtan nehéz leküzdeni az extrém pályát. Az időjárás számomra kedvezően alakult, mivel az utóbbi időszakban elég sokat tartózkodtam meleg klímájú helyeken, így ami másnak elviselhetetlen hőség volt, azt én élveztem.
Az első futás eleje „szerencsére” nem volt túl kemény és sikerült tartanom a Török testvérek által diktált ritmust. Gyorsan elérkeztünk a pálya azon részére, ahol várható volt az élboly lerostálódása. Az emelkedőt még jól abszolváltam, de a lejtőn esélyem sem volt, így leszakadtam és csak azzal foglalkoztam, hogy a lehető legközelebb maradjak az élen haladó Dani, Alfréd, Peti trióhoz. Ez egészen jól sikerült és a depóba a negyedik helyen 20 másodperc hátránnyal zuhantam be. Ekkor már rég nem tapasztalt dolog történt velem. A kerékpárom elhelyezésekor még nem volt zsúfolt a depó, nem úgy mint a verseny alatt, így sikerült még 15-20 másodpercet eldobnom a keresgéléssel, de utána pár méterrel Kiss Gyula előtt pattantam nyeregbe.
A kerékpározásról csak azt tudom tömören mondani, hogy nagyon fájt. Próbáltam ledolgozni a hátrányom az élen haladó Török fivérekkel szemben, de Czencz Petivel a hátam mögött nem voltunk elég gyorsak. A kemény pályának és a melegnek köszönhetően a harmadik kör második felében mégis sikerült felérni és az utolsó siratófalat már hárman kezdtük meg az élbolyban. Ekkorra kezdtem megszokni az emelkedőket (mivel mostanában nem mentem hegyen, csak síkon volt sok erősítő edzésem) és sikerült egy szusszanásnyi előnyt szereznem az utolsó kilométereken.
A depóban volt egy kis káosz, de a szervezők gyors fellépésének köszönhetően megtaláltam a helyes utat a futópályára. Ekkor elkezdődött az üldözéses verseny és már biztos volt, hogy hármunk között dől el a dobogós helyezések sorsa. A futás eleje nehéz volt, de próbálnom kellett egy kicsit nagyobbra duzzasztani a különbséget, hátha megtörnek ellenfeleim. Ez így is történt és a második körben, már csak haza kellett érnem. Ekkor már fáradtan, de jó érzéssel futottam a cél felé, mivel egyre közelebb kerültem az idei rövidtávú duatlon bajnoki cím megszerzéséhez. A célban elégedett voltam az eredményemmel, de el tudtam volna viselni, ha nem fáj ennyire ez a verseny.
Folyamatosan érkeztek a célba a csapattársaim, ismerőseim, akikkel nagyon sokat beszélgettem. Volt is miről, mivel már a 2008-as nagyatádi ironman óta nem versenyeztem idehaza. Igaz, hogy előreláthatólag egy darabig nem is fogok a nemzetközi versenyeim miatt, ezért jelent még többet számomra ez a bajnoki cím.
Ezúton is szeretnék gratulálni mindenkinek, aki teljesítette ezt az extrém viadalt és a szervezőknek, akik ismételten egy magas színvonalú versenyt tudhatnak maguk mögött. Szaszával beszélgetve megtudtam, hogy jövőre a duatlon mellett egy júniusi középtáv is fogadja azon versenyzőket, akik szeretik az extrém versenyeket.
Az első futás eleje „szerencsére” nem volt túl kemény és sikerült tartanom a Török testvérek által diktált ritmust. Gyorsan elérkeztünk a pálya azon részére, ahol várható volt az élboly lerostálódása. Az emelkedőt még jól abszolváltam, de a lejtőn esélyem sem volt, így leszakadtam és csak azzal foglalkoztam, hogy a lehető legközelebb maradjak az élen haladó Dani, Alfréd, Peti trióhoz. Ez egészen jól sikerült és a depóba a negyedik helyen 20 másodperc hátránnyal zuhantam be. Ekkor már rég nem tapasztalt dolog történt velem. A kerékpárom elhelyezésekor még nem volt zsúfolt a depó, nem úgy mint a verseny alatt, így sikerült még 15-20 másodpercet eldobnom a keresgéléssel, de utána pár méterrel Kiss Gyula előtt pattantam nyeregbe.
A kerékpározásról csak azt tudom tömören mondani, hogy nagyon fájt. Próbáltam ledolgozni a hátrányom az élen haladó Török fivérekkel szemben, de Czencz Petivel a hátam mögött nem voltunk elég gyorsak. A kemény pályának és a melegnek köszönhetően a harmadik kör második felében mégis sikerült felérni és az utolsó siratófalat már hárman kezdtük meg az élbolyban. Ekkorra kezdtem megszokni az emelkedőket (mivel mostanában nem mentem hegyen, csak síkon volt sok erősítő edzésem) és sikerült egy szusszanásnyi előnyt szereznem az utolsó kilométereken.
A depóban volt egy kis káosz, de a szervezők gyors fellépésének köszönhetően megtaláltam a helyes utat a futópályára. Ekkor elkezdődött az üldözéses verseny és már biztos volt, hogy hármunk között dől el a dobogós helyezések sorsa. A futás eleje nehéz volt, de próbálnom kellett egy kicsit nagyobbra duzzasztani a különbséget, hátha megtörnek ellenfeleim. Ez így is történt és a második körben, már csak haza kellett érnem. Ekkor már fáradtan, de jó érzéssel futottam a cél felé, mivel egyre közelebb kerültem az idei rövidtávú duatlon bajnoki cím megszerzéséhez. A célban elégedett voltam az eredményemmel, de el tudtam volna viselni, ha nem fáj ennyire ez a verseny. Folyamatosan érkeztek a célba a csapattársaim, ismerőseim, akikkel nagyon sokat beszélgettem. Volt is miről, mivel már a 2008-as nagyatádi ironman óta nem versenyeztem idehaza. Igaz, hogy előreláthatólag egy darabig nem is fogok a nemzetközi versenyeim miatt, ezért jelent még többet számomra ez a bajnoki cím.
Ezúton is szeretnék gratulálni mindenkinek, aki teljesítette ezt az extrém viadalt és a szervezőknek, akik ismételten egy magas színvonalú versenyt tudhatnak maguk mögött. Szaszával beszélgetve megtudtam, hogy jövőre a duatlon mellett egy júniusi középtáv is fogadja azon versenyzőket, akik szeretik az extrém versenyeket.
