Nehéz döntést hozott a hétszeres ironman magyar bajnok triatlonista: úgy döntött, nem indul a hétvégén Arizonában. "Tavaly október óta hét ironman, négy féltávú és két olimpiai távú versenyen indultam. A szervezetem egyértelmű jeleket küld, hogy pihenni akar. Fáj a szívem, mert ez az egyik kedvenc külföldi versenyem és úgymond "hazai" közönség előtt versenyezhetnék. De be kell látnom, hogy egy még sikeresebb 2012-es év érdekében, ki kell hagynom a hétvégi ironman-t."
Major József az Ironman Világbajnokságon eddigi legjobb eredményét érte el, és a legjobb magyarként 19. helyen ért célba. A versenyt a hagyományoknak megfelelően a Hawaii-szigeteken, Kailua-Konan rendezték. Közel kétezer versenyző kvalifikálta magát az Ironman Világbajnokságra, ahol mindenkinek a triatlon klasszikus távját, 3,8km úszást, 180km kerékpárt es 42,2km futást kellett teljesíteni. A győri Széchenyi ESE versenyzője megjavította az itt elért eddigi legjobb időeredményét, és 8 óra 39 perc alatt ért célba.
3,8 km úszás
180 km kerékpározás
42,2 km futás
2,500 résztvevő
köztük a világ 50 legjobb ironman versenyzője
A hétvégén tartott nagyatádi eXtremeMan sok résztvevőnek különleges élményt nyújtott. A mezőny nagy része 10 óránál többet töltött a somogyi pályán, ezt az időt pedig a legkevésbbé sem nevezhetjük kényelmes szórakozásnak. Az ironman táv ennek ellenére a legnépszerűbb versenyforma a hazai triatlonban. Nincs még egy olyan esemény ahol négyszáznál is több amatőr felnőtt sportoló áll rajthoz.
A szombat reggeli rajtnál az amatőrök mellett ott sorakozott egy tucatnyi "profi" versenyző is. Többek között Halász Annamária és Major József címvédők valamint a kihívók oldalán dr. Harsányi Zsuzsanna, Szörfi Diána, Kis Gyula, Bozsó Zoltán és Vatai Miklós. A rajt a hagyományoknak megfelelően ágyúszóra történt. A 2 körös úszást Kis Gyula abszolválta a leggyorsabban. Az időben leghosszabb szám során rendeződtek az erőviszonyok. Major József átvette a vezetést és magabiztos előnnyel hetedszer is megnyerte a nagyatádi bajnokságot. Őt követte Kis Gyula és Vatai Miklós.
A nőknél az első helyért Halász Annamária és dr. Harsányi Zsuzsanna volt harcban. Végül Halász kerékpározásának köszönhetően hazavihette az aranyérmet. A második Harsányi lett míg a bronzérmes Prokopp Erzsébet.
A szervezésre és a versenyzők kiszolgálására idén sem lehet senkinek panasza. A több száz fős önkéntes gárda nagy teljesítményt nyújtott, nekik is jár az elsimerés. Dr. Herr Gyula és csapata az elmúlt 21 évben olyan eseményt épített föl amihez évről évre több néző és triatlonos csatlakozik. Aki idén nem tette jövőre minden bizonnyal megteheti...
Forrás: triatlonmagazin.hu
Hétvégén 10 magyar versenyzőnek szurkolhatunk. Major József (4), Nagy Gergely (32), Csomor Erika (51), Szihalmi Erika (242), Harangi Ariel (1013), Obal Frigyes (1180), Zsilak-Makra András (1456), Mayer Ferenc (1693), Ács Péter (1909), Böröcz László (2496).
Élő közvetítés lesz a www.ironmanlive.com oldalon, de érdemes lesz fellátogatni a verseny facebook oldalára a www.facebook.com/ironmanaustria -ra és további információkért az esemény honlapjára.
ÚJ! Ingyen SMS Regisztráció: Küldd el a kedvenced rajtszámát SMS-ben a +43 676 800 9619-es számra és automatikusan üzenetet kapsz a részidőkről. Maximum 5 regisztráció lehetséges.
Ha megtudsz valamit a verseny aktuális állásáról ironmanlive, facebook, vagy twitter segítségével itt megoszthatod a szurkolótársakkal: Élő közvetítés (magyarul)
Úszás 3,8 km – Wörther See
Az első szám a klágenfurti strandfürdőnél lesz, mindenki egyszerre rajtol el, de a profikat elválasztják és 50 méterrel az amatőrök előtt vághatnak neki a távnak. A víz hőmérséklete 24 Celsius fok körül lesz, eddig minden évben engedélyezték a neoprén használatát. Reggel 7-kor dördül el a rajtpisztoly, csodálatos környezetben, a Wörth-i tó tengerkék, áttetsző vizében 2.846 versenyző kezdi meg az ironman távot. Érdemes lesz megnézni, a hatás nem marad el! Egy körös a vizes szám, melynek a végén (800-1000m) egy szűk kis csatornába terelik az úszókat, hogy a Lindner Hotel előtt érjenek partot.
Vasárnap rendezik az Ausztria Ironman-t Klágenfurtban, melyen a hatszoros ironman magyar bajnok, Major József is rajthoz áll.
A Texas Ironman után, május végén jöttünk haza, de nem sok időt töltöttünk otthon, mert június első hetében mentünk is tovább Ausztriába. Miután kiderült, hogy a nyarat mégis Európában töltjük, úgy döntöttem muszáj beraknom még egy nagyobb versenyt Nagyatádig, különben túlságosan leeresztek. Azt találtam ki, hogy gyorsításnak elindulok az 5150 elnevezésű nem bolyozós olimpiai távú versenysorozat klagenfurti állomásán, majd kint maradok négy hetet az ironman-ig edzeni a pályán.
Major a top tízben, új pályacsúcs lehet Nagyatádon
"Azt mondhatom, hogy az úszást leszámítva maximális teljesítényt nyújtottam, ami a második legjobb bringásidőt (4:21:02) és a negyedik legjobb futóidőt (2:55:51) eredményezte. Örülök, hogy sikerült a legjobb 5 között végeznem az egyik legnagyobb Ironman versenyen, ami egyben USA bajnokság is volt."
>>> tovább a cikkre >>> tovább a blogra
Fantasztikus sikert ért el Texas-ban a győri triatlonista, így a világ legjobb tíz ironman versenyzője közé rangsorolták.
Major József, a Széchenyi ESE versenyzője itthon hat éve veretlen ironman bajnok. Ezúttal a legnagyobb amerikai államban állt rajthoz, hogy megmérkőzzön a sportág legjobbjaival. Összesen 33 országból több mint 2500 induló nevezett az ironman versenyre, ebből mindössze két magyar.
Major József, az ironman távú triatlon (3,8 km úszás, 180 km kerékpár, 42 km futás) hatszoros magyar bajnoka állítja, a megfelelő frissítés az egyik legfontosabb tényező, azon bukhat a 8-9 óráig tartó verseny. Tapasztalatból beszél, versenyzői pályafutása során mindössze 5-6 iromanjéről meri mondani azt, hogy optimális volt az energiabevitel.
sportgeza.hu/sport/2011/05/14/okolnyi_gyomorba_nehez_barmit_is_bevinni/