Vasárnap bepakoltam a biciklit és kitaláltam, hogy Waikoloa-tól biciklizem Hawi-ig, a forditóig és vissza, hogy megnézzem a pálya ezen szakaszát is. Közben Erika és Luca kitekertek a kocsihoz, hogy miután visszaérek, egyből tudjunk menni futni. Jól sikerült ez a kis kombó edzés, jól éreztem magam a nyeregben és futáson is mentek a lábaim. A képek pedig magukért beszélnek... Futás után következett a jól megérdemelt pihenés és lábmasszázs a regeneráló csizmában.
... még az Óperenciás tengeren is túl, volt egy kis sziget, ahol nem volt más csak lávakő (és őserdő a túloldalon). Ezen a kis szigeten, amit valójában Nagy-szigetnek hívtak, sok-sok ironman gyűlt össze, hogy megmérkőzzön egymással. Ők voltak a világ legerősebb és leggyorsabb atlétái, megküzdöttek az óriás hullámokkal, a hurrikán erejű széllel, a tűző nap erejével és a pokoli forrósággal is. A legtöbben messze földről érkeztek, hogy elnyerjék a legjobbnak járó trófeát.
Az első napot az akklimatizálódásnak szenteltem. Hiába utaztam kevesebbet, mint otthonról, azért a környezetváltozást mindig időbe telik megszokni.
Herr Gyulával sokat beszélgettünk arról, hogy mi lenne, ha egyszer nem indulnék, illetve Gyula többször is pedzegette, mennyivel izgalmasabb verseny alakulhatna ki a végén.
Most láthattuk, hogy milyen egy nagyatádi eXtremeMan, amikor nem állok rajthoz.
A verseny magyar idő szerint 12-kor indul.
Az ironman.com-on a frankfurti ironman EB-t közvetítik, de tracking lesz a mi versenyünkről is.
Luca írja amit lát, hall, de a kerékpározásból sokat nem fog látni.
Szurkoljunk együtt Major Józsefnek!
A verseny magyar idő szerint ma 13-kor indul.
Az ironman.com-on megint ígérik a track-et, reméljük működik is.
Luca közvetít, bár sokat Ő sem fog látni, mert 1 körös a kerékpár.
Sajnos az ironman.com-on erről a versenyről nincs élő közvetítés csak tracking.
Luca tudósít minket az eseményekről.
Elég merész döntés volt részemről, amikor a New Orleans 70.3-as verseny helyett a Samui Triathlon-t választottam. Az előzetes nevezésekből már látszott, hogy lesz egy-két nagy név. Ettől függetlenül bevállaltam a 3 napos utazást Phoenix-ből egy - Bangkok-tól egy órára található - kis szigetre. Persze azt még nem tudom megmondani, hogy jól döntöttem-e, majd vasárnap délután kiderül. Az tény, hogy a pálya - az időjárási körülményekkel kiegészítve - nem könnyű, és az előzetes várakozásommal ellentétben mindenki itt van, aki csak lehet.