Blog

Ahogy az időjárás előrejelzésekben már korábban látni lehetett, a hétvégén bebizonyosodott, hogy itt bizony beköszöntött a késői nyár, azaz a vénasszonyok nyara. Amikor megérkeztünk, mindenki azt mondta, hogy szerencsére idén csak kb. 2 hét volt nagyon meleg (45 fok felett), a többit ki lehetett bírni. Ettől függetlenül, várták már nagyon a szeptemberi felfrissülést, az enyhébb időt, de úgy tűnik ez még várat magára egy kicsit.

Egyre fokozódik a helyzet, már a rajtszámokat is kiosztották, most már csak egy nagy adag türelemre van szükség.

Pont az előző (nagyatádi) ironman és a következő (hawaii) ironman közötti nyolc hétnek a közepén vagyunk túl. Ennek köszönhetően az egyik legkeményebb hetét kellett teljesítenem ennek az időszaknak.

Ezen a héten voltam a felkészülésem azon periódusában, amelyből tavaly kizökkentett egy váratlan esemény. Bevallom, többször eszembe jutott az az ominózus edzés és a baleset, de koncentráljunk inkább a jelenre, hiszen ahogy egy itteni csapattárs mondta „lehetett volna rosszabb is”.

Pénteken reggel 6-kor tartottunk egy TRIBE csapat összeszoktató kerékpáredzést, ahol nem volt gondom a tempóval, de az igazság az, hogy néha kicsit nehezemre esett 45 km/h-val leforgást (4 fő folyamatos cseréje, mint a Tour-on, mindig más megy elöl) gyakorolni így reggel. Miután mindenki kellően elfáradt, hazamentem és lefutottam az előírt 75 perc futásomat. Volt egy kis fátyolfelhő, de még is belekóstolhattam az itteni melegbe.

Egy jó nagy lépéssel, ugyanis egy napi utazás után megérkeztünk Arizonába, ahol a világbajnokság előtti hat hetes felkészülésem nagy részét fogom végezni.

Még mindig számok... Külön kérésre, és mert amúgy is felraktam volna, csak a beszámolóból valahogy kimaradt. De akkor most pótolom ezt a hiányosságot. Íme a bringás és futó görbék:

Sokan kérdezik, hogy mit és mennyit eszek egy ironman verseny alatt. Most, hogy még tudom, hogy mit ettem, gyorsan le is írom.

Még 2002-2004 környékén, az első ironman versenyeimen álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer elmondhatom magamról, hogy megszakítás nélkül hatszor nyerem meg a nagyatádi ironman országos bajnokságot.

Már csak tényleg pár nap van hátra. Egy kis ízelítő az utolsó napokból.

Mivel mostanában nem csináltam szénhidrátstopot, úgy gondoltam, hogy most ismételten „kínzom” magam egy kicsit.

A két felpörgető verseny után az utolsó három hét igen gyorsan telik. A múlt héten még volt egy-két hosszú és kemény edzésem, amit el kellett végezni, hogy „nyugodtan” várhassam a versenyt. 

A múlt hétvégén Szombathelyen volt egy jelenésem a Triatlon Tour egyetlen olyan futamán, ahol nem engedélyezett a bolyozás. Az időjárás nem volt tekintettel a versenyzőkre, így kisebb kánikulában kellett teljesíteni az olimpiai távot.

Néha nagyon nehezen veszem rá magam a blogírásra, pedig közvetlenül a verseny után mindig pörögnek a fejemben a gondolatok. Eltervezem, hogy mit meg hogyan fogok leírni, de mire odajutok, valahogy elszáll az ihlet. Különösen igaz ez, amikor egy verseny nem a tervek szerint alakul. Ilyenkor nagyon nehéz írni, mert leginkább egy panaszáradathoz hasonlítana, amit szívem szerint írnék, de ahogy az életben is igaz, mindig igyekezni kell a pozitív oldaláról megközelíteni a dolgokat.

Mivel szombaton tempófutás volt, így másnap ideje volt tekerni egy kis mennyiséget. Mivel Luca szeretett volna versenyezni a Triatlon Tour balatonfüredi állomásán, így adta magát a helyzet.

A kilátástalannak tűnő esőzések után szerencsére megjött a jóidő, így a szervezők is örültek, hogy június 5-re tervezték a jubileumi X. Fétis crossfutást és hagyományőrző napot.

Eredetileg nem terveztem nagy iramot, mert az utóbbi pár napban egy kis fájdalommal küzdök a térdemben, de váratlan üldözőre akadtam...

Mivel elég sűrű volt az utóbbi hetek programja, így az ironman + utazás + duatlon országos bajnokság után kaptam egy kis pihenőt. Így a végéhez közeledve úgy érzem, a szervezetemnek szüksége volt már rá.

Az ironman másnapján elmentünk a záróceremóniára, ahol vendéglátóinkkal együtt hallgattuk végig a beszédeket és a helyezettek névsorát. Nem repestem az örömtől, mivel az új szabályok szerint a kilencedik helyezett semmit nem kap, még egy meleg kézfogást sem érdemel.